Közlekedés a szigeteken
A szigeteken, Rodosz, Kos és Karpathos szigeten is alapvetően jónak mondható az úthálózat. A legtöbb település szilárd úton megközelíthető, bár akad földút és sziklás-köves szakasz is. De a legtöbb nagyobb település szilárd úton elérhető. Még a kisebb szigetek is, pl. Nisyros megfelelő utakkal rendelkeznek. Természetesen táblák is jelzik a települések nevét. Ehhez annyit fűznék hozzá, hogy sokszor görög és angol nyelven is ki van írva a település neve, akár egy táblán is. Viszont olyan is előfordulhat, hogy egy azon helységnevet többféleképp is jelezhet a tábla akár pár száz méteren belül is. Pl. Limnionas-Limionas, Lampi-Lambi. Érdemes kint az első adandó helyen egy részletes térképet venni, ez általában 2-3 € árban már kapható. Ezt a bazárokban vagy akár a kisebb-nagyobb üzletekben sok helyen meg lehet tenni. Általában a jármű kölcsönzésnél, ( főként autó esetében ) is szoktak térképet adni, sokszor még be is jelölik rajta a főbb látnivalókat.
Rodosz szigeten a Rodosz város-Faliraki-Ialyssos háromszög által határolt terület a legforgalmasabb. Itt van a legtöbb szálloda és üzlet is. Külön kiemelném Rodosz város közlekedését, mert még szeptemberben is helyenként elég kaotikus. Az esti órákban nem is igazán könnyű parkolóhelyet találni a kikötő és környékén, ez persze a motorosokra nem vonatkozik
. Ahogy távolodunk a fent említett háromszögtől, gyérül a forgalom is. A lentebbi településeknél, talán még Lindosban macerásabb a parkolás, mert bent a kisvárosban korlátozottak a parkolóhelyek. Az Attaviros hegy környéki településeknél futottunk rá föld és köves útszakaszra, egyébként kiváló az úthálózat és ennek a minősége is a szigeten. Az elmúlt években több szakaszt is felújítottak. Néhol esetleg felújítás alatt állhat az út és emiatt feltorlódhat helyenként a forgalom.
Kos szigeten elsősorban a fővárosban kell felkészülni a nagyobb forgalomra. A többi településen nincs ilyenfajta probléma, kivéve talán Zia-t, mert a kis település főutcája elég keskeny és a parkolóhelyek száma is kevés. Itt is a sziget felső részén nagy a forgalom, ami dél felé haladva látványosan csökken. Az úthálózat kiváló, az összes település szilárd úton megközelíthető.
Karpathos szigeten, Pigadia a főváros a maga ~ 3,000 lakosával és még a turistákkal sem mondható szerintem zsúfoltnak. Egyedül a kikötő és környéke az ahol nehezebb parkolni. Amire esetleg vigyázni kell az, hogy több település is a szigeten végifutó hegyvonulaton található és a rajtuk keresztülvezető út helyenként rendkívül szűk. Több helyen is van olyan, hogy félrehúzódva meg kell várni míg a szembejövő elhalad. Ezt a helyzet adja, hogy mikor ki áll félre az útból. Az úthálózat itt kiváló, egyedül az Olymbosba vezető út nincs még kész. De előreláthatólag 2012-re ez is meg lesz.
Fontos még, hogy a rendőrök indok nélkül nem zaklatják a turistákat, de pl. Rodosz szigeten láttuk, hogy a tilosban parkolókat büntették a buszpályaudvarnál. Illetve előfordulhatnak vallási vagy egyéb rendezvények is, amelyek közelében feltorlódhat a forgalom.
A hegyi utakon fokozott figyelemmel kell közlekedni, mert helyenként kisebb-nagyobb kövek is az úttesten lehetnek. Ezeket időről-időre eltakarítják, de pl. motor esetében ha rászalad valaki egy ilyenre, abból súlyos baleset lehet.
Járműkölcsönzéssel, autó és motorkölcsönzéssel több cég is foglalkozik, illetve a buszközlekedés is jónak mondható, kivéve talán Karpathos szigetét, mert itt kissé ritkásak a járatok...
Taxival is elérhető minden település.
A közlekedés bár tempós és helyenként kaotikus, de ennek ellenére ha valaki felveszi a ritmusát, akkor könnyen követhető. Balesetet ritkán láttunk, mert a dinamikus vezetés ellenére vigyáznak egymásra a járművezetők. Fokozottan érvényes ez a motorosokra, mert őrájuk még inkább figyelnek. Ez valószínűleg abból adódik, hogy rengeteg motor van a szigeten, sokan használják. Kos szigeten pedig még a kerékpárosokkal is számolni kell, ezeket szinte kizárólag csak a turisták használják. Ebből kifolyólag amilyen balesetet láttunk eddig, az a turisták figyelmetlenségéből és gyakorlatlanságából adódott. Tehát akinek nincs előzetes gyakorlata pl. motorvezetés terén, az ne itt kezdjen el vezetni!
A szigetek több területén is számítani kell széllökésekre, ezek értelemszerűen leginkább a motorosokra jelentenek veszélyt. Ahol leginkább számítani kell rá, az a szigetek északra néző fele: Kos szigeten elsősorban a Lambi-Tigaki-Marmari-Mastichari és a sziget közepén végigfutó úton ( Main road ) kell erre számítani, illetve még a Psalidi strand és Empros Thermi közti részen is, főleg ott, ahol élesen kanyarog az út a hegyen a sziget sarkában. Míg Rodoszon: Rodosz város-Ialyssos-Fanes-Kritinia, Monolithos-Prassonissi, Prassonissi-Gennadi és helyenként a Lindos-Rodosz város közti szakaszon is elég erős a szél. Karpathoson főként az Arkasa és Mesohori közötti szakaszon és a sziget déli részén, ahol a repülőtér is van.
