A szigetekről

Már évek óta fórumozgatok és elég sok véleményt hallottam a szigetekről. Jót is és rosszat is...ezekből és a saját tapasztalataimból próbáltam egy kis összefoglatót készíteni...

Tudom, hogy én is azok közé tartozom, akik kicsit elfogultak ezen szigetekkel kapcsolatban, ezt tessék számításba venni Kacsintás

Nézzük mik azok amik alapvetően befolyásolhatják a nyaralást:

Szállás: fontos, hogy a nyaralás előtt a lehető legjobban megpróbáljuk "körbejárni" az adott szállást. Sok múlik az utazási irodán is, de sokat jelenthet az ott dolgozók tapasztalata, az esetleges visszajelzések, amikkel rendelkeznek. A fórumokról és szállásértékelő oldalakról is sok infót be lehet gyűjteni, itt nem csak a magyar oldalakra gondolok, hanem a külföldiekre is. Előfordulhat olyan is, hogy a hotel a "semmi" közepén van. Ez persze nem biztos, hogy azonnal rosszat is jelent, mivel a központi szállások sokszor zajosak is lehetnek, pl. Rodosz városban vagy Falirakiban, ami leginkább a főszezonban jelenthet gondot. Ehhez hozzáfűzve elmondható, hogy szeptember 1-től már sok minden nyugisabb szokott lenni. Az adott hotel besorolása sem jelent minden esetben támpontot, mert egy felsőbb kategóriás hely is lehet problémás és egy apartman is lehet kiváló.

Időjárás: nekem alapvetően a szeptemberi időszakról van tapasztalatom, akkor még nappal 30-35C°, este 20-25C° van ezeken a szigeteken. Az északról fújó szél, "meltemi" viszont időnként nagy hullámokat tud produkálni, ez egyeseknek tetszik, van aki kifejezetten kellemetlennek találja. A szigetek fekvéséből adódóan Kos sziget esetében: Lambi, Tigaki, Marmari, Mastichari stb. az északi oldalon elhelyezkedő strandjain érezhető legjobban. Rodosz szigeten pedig, Rodosz város északra néző fele, Ixia, Ialissos, Theologos településeken kell rá számítani. Persze ez nem állandó jelenség, vannak napok mikor szinte egyáltalán nem érződik a hatása, máskor pedig méteres hullámokat korbácsol fel a tenger. Ez a jelenség egyébként a hajós kirándulásokat is befolyásolhatja, mert a kisebb hajók ekkor nem futhatnak ki, tehát ezen programok szervezésénél ezt érdemes észben tartani. Általában elmondható, hogy a szigetek délre eső részén pedig szinte egyáltalán vagy jóval kisebb mértékben befolyásolja a nyaralást ez a hatás, ezek szélcsendesek lehetnek. Eső szeptemberben már néha-néha előfordulhat. Általában ez egy gyors zápor szokott lenni, ami nem tart sokáig. Ahogy halad az idő október felé, úgy természetesen nő a csapadékos napok esélye és a levegő hőmérséklete is jobban visszahűl utána. Fontos, hogy mivel ebben az időszakban is könnyen le lehet égni, ezért napvédő használata javasolt. Főként akik motoroznak, azok veszik észre nehezebben, hogy mennyire tud égetni a nap Vigyor.

Tengerpart: érdemes erről is tájékozódni, hogy a szállás közelében milyen a part. Ugyanis az irodák időnként szeretnek egy kicsit szépíteni a dolgokon. Pl. a tengertől való távolság sokszor légvonalban értendő, ez természetesen gyalog sokkal több is lehet. Olyan is megeshet, hogy a szállás jó lenne, de a közelében nem igazán alkalmas fürdésre a tengerpart. Ekkor mérlegelni kell, hogy jármű bérléssel összekapcsolva ez már nem is olyan nagy baj, mert ezzel könnyűszerrel megközelíthetők a jobb helyek. Mindegyik szigetről is elmondható, hogy mindenféle part megtalálható: homokos és lassan mélyülő, sziklás, szeles, szélmentes, stb. A választék nagy, kis utánajárással mindenki találhat számára megfelelőt.

Látnivalók: mindegyik sziget sok természeti és kulturális látnivalóval rendelkezik. Ezekről megint a fórumokból vagy útikönyvekből érdemes előtte tájékozódni, de itt is adunk pár tippet. Ez nagyon fontos, mert sokan jöttek úgy vissza, hogy "nincs semmi" ezeken a szigeteken. Amikor megkérdeztük, hogy merre járt, akkor kiderült, hogy szinte alig látott valamit...szerintem érdemes letérni az úgymond turistaútvonalakról is néha, ha másért nem, akkor a felfedezés öröméért. Könnyen találhatók így érdekes és kevésbé ismert helyek is.
Két hét is elmegy, mire többé-kevésbé fel lesz fedezve a kiválasztott sziget, a hajós kirándulásokról nem is beszélve. Járművet bérelve könnyűszerrel felfedezhetők olyan helyek is, ahová elég kevesen jutnak el. Ha valaki beszél idegen nyelvet, amiből főként az angol a jó, de sokan beszélnek németül, olaszul és az utóbbi időben oroszul is, akkor egyénileg is meg tudja szervezni a kirándulásokat. Aki nem akar ezzel bajlódni, a helyi idegenvezetők szívesen állnak a rendelkezésére. Annyit még hozzáfűznék, hogy egyénileg akár féláron is kihozható pl. egy hajós kirándulás, mint szervezett formában. Karpathos annyiban különbözik Rodosz és Kos szigettől, hogy itt inkább természeti látnivalók vannak többségben. Kb. egy hét elég, hogy végigjárjuk ezeket és ebbe a sok szép öböl felfedezése is beleférhet.

Árak: nagyjából elmondható, hogy a hazai áron lehet kint is vásárolni. A kisebb üzletek általában drágábbak, de vannak nagyobbak ( Lidl, Carrefour, Eurospar, stb.) amik viszont olcsók. A személyes tapasztalatom az, hogy Rodosz kb. 20%-al drágább, mint Kos és Karpathos sziget, az éttermi árak tekintetében. De ez nem jelenti azt, hogy Rodoszon nincs olcsó étterem...egyébként a többiben, (élelmiszer, üzemanyag) kb. azonos az árszínvonal. Érdemes pl. ajándékok esetében szétnézni, mert attól függően, hogy hol lesz megvásárolva pl. a kerámia, jelentős különbségek is lehetnek. Kicsit még alkudni is lehet egyes üzletekben, ~10% körülre mondanám. Ha egy törökországi kirándulás is be van tervezve, akkor érdemes ott is szétnézni a vásárlás előtt, mert ott az azonos termékeket sokkal olcsóbban is meg lehet venni.

Tisztaság: ez elég kényes téma és érthető módon sok utazónak alapvetően befolyásolja a nyaralását. Talán nem beszélünk róla eleget, de mindenképp érdemes ezt is "körbejáni", hogy ne érjen meglepetés. Amit elmondhatok, hogy a szállásokkal alapvetően nincs baj, a legtöbb helyen naponta takarítanak. A környezet tisztasága sajnos már nem ennyire egyértelmű. Mivel elég sok turista látogatja a szigeteket, ezért a környezet terhelése is nagyobb. Főként a sűrűbben látogatott részeken, sajnos szemétkupacok is előfordulhatnak, ami nem a legszebb látvány...Rosszall
Benne van a pakliban a görögök lazasága is, mert az én véleményem is az, hogy ennek a kérdésnek nagyobb figyelmet kellene szentelni. A mi tapasztalatunk az, hogy ennek ellenére az üzletek, éttermek tisztaságával nincs probléma, mert ezen helyek környékét általában tisztán tartják. A strandokon viszont sajnos előfordulhat eldobált szemét. Érdekes módon, Karpathos sziget "kilóg" a sorból, mert itt csak elvétve lehet szemetes részt találni. Ebben szerepet játszhat az is, hogy erre a szigetre sokkal kevesebben utaznak (még), mint Rodoszra és Kos szigetre. Ne felejtsük el, hogy mi is hozzá tudunk járulni a tisztasághoz, ha nem dobáljuk el a szemetet!!!

Összegezve:
-ha valaki napsütésre, szép tengerpartokra és tájakra, sok kulturális látnivalóra, udvarias kiszolgálásra, jó ételekre vágyik, mindezt megfizethető áron, kis kompromisszummal...nos, akkor jól döntött!

-de, ha eleve úgy indul el, hogy "már hallottam, hogy ez vagy az nem jó", nos akkor könnyen lehet, hogy nem úgy sikerül a nyaralás mint ahogy eltervezte. Illetve, nem kell különböző karakterű országokhoz hasonlítgatni a szigeteket, ez sem vezet sehová...

 

Melyik szigetet válasszam?

Gyakran felmerül a kérdés a fórumokon, hogy melyik szigetet válasszam? Illetve talán azt is meg lehet kérdezni, hogy miért egy szigetre utazzak amikor ott van a szárazföld is? Miért is...talán, mert a szigeteknek különleges atmoszférájuk van, talán azért is mert pl. a dodekani szigetek esetében sok látnivaló koncentrálódik relatíve kis területre. Talán azért is, mert szinte mindegyik sziget esetében lehetőség van megismerni másik közelebbi szigetet is, valamint át lehet menni Törökországba is...Az is biztos, hogy nagy általánosságban az árakról elmondható, hogy a dodekani szigetek nem drágábbak, mint a kontinens.

Nem akarok senkit befolyásolni a döntés meghozatalában, csupán a saját tapasztalatom írom le. Természetesen, ha bárkinek hozzáfűznivalója van ehhez, akkor küldje el ide: rodoszkos@citromail.hu és én szívesen felteszem az oldalra.

Tehát melyik sziget: Rodosz, Kos vagy Karpathos?

Rodosz és Kos sziget sok kulturális és természeti látnivalóval rendelkezik. Karpathos egy kicsit más...Kacsintás. Felsorolni most mindet nem akarom, az oldalon jó részük bemutatásra került, illetve folyamatosan kerülnek fel az újabb adatok.  Az én véleményem szerint alapvetően a látnivalók határozzák meg a szigetek vonzerejét.

Nézzük először Rodoszt:

A legnagyobb dodekani sziget, ahol a legtöbb látnivaló van ezen szigetek közül. Elsősorban Rodoszon érdemes szétnézni, de a kíváncsiak áthajókázhatnak akár Törökországba is. Ez egy főre ~40€ körül szokott lenni. A közelebb lévő görögországi szigetek közül Symi, Tilos és Halki a legnépszerűbbek. Sajnos nekem (de gondolom másnak is) az ár/érték arány rendkívül fontos. Mit értek ez alatt? Pl. azt, hogy Rodosz-Marmaris út kb. 40€, míg Kos-Bodrum kb. 20€-ból kijön. Marmarisban én úgy tudom, hogy különösebb érdekesség nincs a bazáron kívül, míg Bodrumban több látnivaló is akad. Tehát Rodoszon elsősorban a helyi nevezetességek határozzák meg a nyaralás útvonalát: az óváros, Lindos, Kamiros, a pillangók völgye, Monolithos, Prassonissi, stb. csak párat kiemelve, az egyébként bőséges választékból.  Míg a környező szigetek közül Symit és Tilost érdemes felkeresni, bár kétségtelen, hogy a kisebb szigeteknek pl. Halki-nak is megvan a maga hangulata. Halkira tudtommal Kamiros Skala-ból indul a hajó 10-kor és 16-kor jön vissza ~ 25EUR/fő. Illetve, a Dodekanisos Seaways indít járatokat, ez ~38EUR/fő, ez talán Rodosz városból indul, míg a többi szigetre szintén innen lehet talán legegyszerűbben eljutni. Egyébként Rodosz 2 hétre bőven ad látnivalót, úgy, hogy még sok minden ki is marad. Mivel a sziget légvonalban kb. 70km hosszú és 25km széles, ezért a bejárásához autót vagy motort érdemes bérelni. Ez nem okozhat problémát, mert sok cég szakosodott erre, akár már itthonról is meg lehet ezt oldani. Bár van buszközlekedés is, de a kényelmesebb és a több célpontot magábanfoglaló kiránduláshoz mindenképp járművet kell bérelni. Az úthálózat jónak mondható, a legtöbb látnivaló és település szilárd burkolatú úton megközelíthető. Egyedül Rodosz város közlekedése kaotikus kicsit, de kellő rutinnal és némi előzetes információval nem okoz leküzdhetelen akadályt ez sem Vigyor. Strandok tekintetében is bőséges a választék, mindenki megtalálhatja a neki megfelelő partot. Legyen az akár homokos, mint pl. Lindosban, Tsampikan vagy Falirakiban. De a sziklás partokat kedvelők is csodaszép helyeket fedezhetnek fel, pl. többek között az Anthony Quinn öblöt. Tehát én Rodoszt elsősorban a sziget iránt érdeklődőknek tartom jó célpontnak, ami nem zárja ki az esetleges környező szigetekre tett kirándulás lehetőségét. A Rodosz város-Faliraki-Ialyssos háromszög által határolt terület a leginkább felkapottabb. Ezért ezen a területen számítani kell arra, hogy a szállás közelében zajos szórakozóhely is lehet. Persze ennek ellenére lehet találni a településen kívül és néha belül is olyan szállást, ami messzebb fekszik a zajosabb központi részektől. Jellemzően, ahogy dél felé haladunk mindkét oldalt, egyre inkább a nyugisabb részek jönnek. Itt is van különbség, mert a dél felé néző oldal, Falirakitól lefelé a kedveltebb, mert itt jellemzően jobbak a strandok, mint az északra néző oldalon.

Mi a helyzet Kos szigettel:

Kos sziget, Rodosz kistestvére. Sokban hasonlítanak, sok minden megvan itt is csak kisebb méretben. De ez nem jelenti azt, hogy 2 hetet ne lehetne tartalmasan eltölteni ezen a szigeten.

Kos sziget kivételesen jó helyzetben van, mert a helyi látnivalók is bőségesek és a környező szigetekre irányuló kirándulások is megfizethetőbbek és könnyebben elérhetőbbek. A legnépszerűbb szigetek: Nisyros, Kalymnos és a három sziget túra: Pserimos-Plati-Kalymnos. Bodrum (Törökország) is könnyen és viszonylag olcsón elérhető, már kb. 20€-tól és sok látnivalót is tartogat: ( Bodrum-ban vagy ókori nevén Halikarnassos-ban ), a bodrumi vár ami szenzációsan szép és sok érdekes tárlatot kínál. Bodrumban egy ókori színház, szélmalmok bár ezek kicsit távolabb vannak, amiket még érdemes megnézni és a bazár, ahol, ha még maradt pénzünk Kacsintás kellemes áron lehet a maradékot elkölteni. Kos szigeten a helyi látnivalók is adnak akár 2 hétre is elegendő programot, de ezek Rodosszal ellentétben viszonylag közel és autóval vagy motorral könnyűszerrel bejárható távolságon belül vannak. Itt is természetesen Kos város kínálja a legtöbb látnivalót, úgy mint Rodoszon Rodosz város. Kos városban a vár, a Hippocrates fa, és a Grigoriou úton lévő ókori látnivalók a legfontosabbak. De Zia, Limnionas, Agios Theologos, stb. is szép pontjai a szigetnek. Az úthálózat itt is nagyon jó, csak elvétve lehet rosszabb minőségű szakaszt találni. Itt is több cég foglalkozik járműbérléssel, bár főszezonban előfordulhat az, hogy egy-egy járműre várni kell pár napot. Strandok tekintetében Kos sziget nagyon szerencsés, mert túlnyomórészt homokos és lassan mélyülő partokkal rendelkezik. Tehát én Kos szigetet elsősorban azoknak ajánlom, akik kíváncsiak Kos sziget nem kevés kulturális és természeti látnivalóira és megfizethető áron akarnak kirándulni a környező szigetekre és esetleg Törökországba. Zaj és nyüzsgés szempontjából Kos város a leginkább "veszélyes". Természetesen, itt is lehet találni csendesebb részeket, nekünk a Lambi strand bevált. A többi ugyancsak felkapott településre tudtommal nem a kifejezetten zajos éjszakai élet a jellemző. Kivéve ezalól talán Kardamena, ami a délre eső rész kiemelt üdülővárosa.

Karpathos sziget:

Rodosztól és Kos szigettől különböző szigetről van szó. Míg a fent említett két szigeten a természeti látnivalókon kívül építészeti emlékek is szép számmal megtalálhatók, addig Karpathost inkább a természeti látnivalók miatt érdemes felkeresni. A kevesebb kultúrális látnivalók egyike Olymbos városa, ami csak nemrég kapcsolódott be a turizmusba. 2012-ben átadták az aszfaltozott utat, így az évekkel ezelőtti köves-sziklás-poros út már a múlté. Ez egyébként a legfőbb látnivalója a szigetnek, persze ezen kívül is akad jópár olyan helyszín amit érdemes felkeresni: pl. Arkasa, Lefkos, stb. Az itt található ókori emlékek ugyan elég romos állapotban maradtak fenn, de a környező táj szépsége és hangulata miatt mindenképp érdemes betervezni a meglátogatásukat. Ami viszont mindenképp rendkívül vonzóvá teszi a szigetet az, hogy rendkívül békés és nyugodt. Jellemzően egy hegyvonulat uralja Karpathos-t, ahonnan rövidebb-hosszabb szerpentines utakon lehet lejutni a szebbnél-szebb partokra. Nincs tömegnyomor, viszont nagy a tisztaság ( az eddig általam megismert szigetek közül messze a legtisztább és csak elvétve lehet ilyen jellegű problémával találkozni ) és kedvező árak jellemzőek a szigetre. Az odajutás nehézkessége miatt is kevesen vannak a szigeten, még a fővárosa Pigadia is tökéletesen alkalmas a nyugodt pihenésre. Szállás bőségesen van, akár helyben is lehet találni megfelelőt. Az úthálózat itt is kiváló, bár vannak földutak is, de a települések többsége aszfaltozott úton közelíthető meg. Jellemzően kavicsos és sziklás strandok vannak a szigeten, de azért lehet homokos öblöket is találni. Karpathos-t egy nyugodt és világtól való elbújásra alkalmas szigetnek mondanám, ahol csodálatos természeti látnivalók várják a nyaralókat. A fenti két szigettől eltérően, még Pigadia a főváros is teljesen nyugodt a többi településre meg inkább az álmos és alvó jelzőt használnám.

Ami fontos szerintem, mert páran ebbe a hibába esnek: soha ne hasonlítgassuk össze a szigeteket, mert mindegyiknek megvan a maga szépsége. Egyiknek ez az "erőssége", a másiknak az. Utazás előtt a fórumok, egy jó útikönyv már képet adhat arról, hogy mi fog várni ránk. Ezután már csak időt kell szakítani rá, hogy megtaláljuk és értékelni tudjuk azt, amit adni tudnak a szigetek...

Még pár infó: Rodosz és Kos szigetnek rendkívül jó az ellátottsága, mert több nagy üzlet is található ott: Lidl, Carrefour, "B", stb. Rodosz esetében főképp a sziget felső harmadában, tehát Rodosz városhoz közelebb eső részen van belőlük több. A déli részeken elvétve láttam nagyobb boltot, bár a Prassonissi felé vezető útszakaszon van pár belőlük. Kos szigeten is a fővárosban és a közelében van pár nagyobb áruház, de a repülőtértől nem messze még található egy Dia%, ami az egyik legjobb árban. Karpathoson bár van pár nagyobb noname üzlet, de ezeknek az ellátottsága a fent említett két szigethez viszonyítva gyenge. Az alapvető dolgok persze kaphatók, mint pl. Mythos Kacsintás, de árban drágábbak és választékban messze alatta vannak a rodoszi és Kos szigeti üzletekhez viszonyítva. Az éttermi árak kb. egyformák, bár véleményem szerint Rodosz az utóbbi pár évben drágább lett. Ettől függetlenül, azért itt is meg lehet találni az olcsóbb helyeket...

 

Közlekedés a szigeteken

A szigeteken: Rodosz, Kos és Karpathos szigeten is alapvetően jónak mondható az úthálózat. A legtöbb település szilárd úton megközelíthető, bár akad földút és sziklás-köves szakasz is. De a legtöbb nagyobb település szilárd úton elérhető. Még a kisebb szigetek is, pl. Nisyros megfelelő utakkal rendelkeznek. Természetesen táblák is jelzik a települések nevét. Ehhez annyit fűznék hozzá, hogy sokszor görög és angol nyelven is ki van írva a település neve, akár egy táblán is. Viszont olyan is előfordulhat, hogy egy azon helységnevet többféleképp is jelezhet a tábla akár pár száz méteren belül is. Pl. Limnionas-Limionas, Lampi-Lambi. Érdemes kint az első adandó helyen egy részletes térképet venni, ez általában 2-3 € árban már kapható. Ezt a bazárokban vagy akár a kisebb-nagyobb üzletekben sok helyen meg lehet tenni. Általában a jármű kölcsönzésnél, ( főként autó esetében ) is szoktak térképet adni, sokszor még be is jelölik rajta a főbb látnivalókat.

Rodosz szigeten a Rodosz város-Faliraki-Ialyssos háromszög által határolt terület a legforgalmasabb. Itt van a legtöbb szálloda és üzlet is. Külön kiemelném Rodosz város közlekedését, mert még szeptemberben is helyenként elég kaotikus. Az esti órákban nem is igazán könnyű parkolóhelyet találni a kikötő és környékén, ez persze a motorosokra nem vonatkozik Kacsintás. Ahogy távolodunk a fent említett háromszögtől, gyérül a forgalom is. A lentebbi településeknél, talán még Lindosban macerásabb a parkolás, mert bent a kisvárosban korlátozottak a parkolóhelyek. Az Attaviros hegy környéki településeknél futottunk rá föld és köves útszakaszra, egyébként kiváló az úthálózat és ennek a minősége is a szigeten. Az elmúlt években több szakaszt is felújítottak. Néhol esetleg felújítás alatt állhat az út és emiatt feltorlódhat helyenként a forgalom.

Kos szigeten elsősorban a fővárosban kell felkészülni a nagyobb forgalomra. A többi településen nincs ilyenfajta probléma, kivéve talán Zia-t, mert a kis település főutcája elég keskeny és a parkolóhelyek száma is kevés. Itt is a sziget felső részén nagy a forgalom, ami dél felé haladva látványosan csökken. Az úthálózat kiváló, az összes település szilárd úton megközelíthető.

Karpathos szigeten, Pigadia a főváros a maga ~ 3,000 lakosával és még a turistákkal sem mondható szerintem zsúfoltnak. Egyedül a kikötő és környéke az ahol nehezebb parkolni. Amire esetleg vigyázni kell az, hogy több település is a szigeten végifutó hegyvonulaton található és a rajtuk keresztülvezető út helyenként rendkívül szűk. Több helyen is van olyan, hogy félrehúzódva meg kell várni míg a szembejövő elhalad. Ezt a helyzet adja, hogy mikor ki áll félre az útból. Az úthálózat itt kiváló, egyedül az Olymbosba vezető út nincs még kész. De előreláthatólag 2012-re ez is meg lesz.

Fontos még, hogy a rendőrök indok nélkül nem zaklatják a turistákat, de pl. Rodosz szigeten láttuk, hogy a tilosban parkolókat büntették a buszpályaudvarnál. Illetve előfordulhatnak vallási vagy egyéb rendezvények is, amelyek közelében feltorlódhat a forgalom.

A hegyi utakon fokozott figyelemmel kell közlekedni, mert helyenként kisebb-nagyobb kövek is az úttesten lehetnek. Ezeket időről-időre eltakarítják, de pl. motor esetében ha rászalad valaki egy ilyenre, abból súlyos baleset lehet.

Járműkölcsönzéssel, autó és motorkölcsönzéssel több cég is foglalkozik, illetve a buszközlekedés is jónak mondható, kivéve talán Karpathos szigetét, mert itt kissé ritkásak a járatok...

Taxival is elérhető minden település.

A közlekedés bár tempós és helyenként kaotikus, de ennek ellenére ha valaki felveszi a ritmusát, akkor könnyen követhető. Balesetet ritkán láttunk, mert a dinamikus vezetés ellenére vigyáznak egymásra a járművezetők. Fokozottan érvényes ez a motorosokra, mert őrájuk még inkább figyelnek. Ez valószínűleg abból adódik, hogy rengeteg motor van a szigeten, sokan használják. Kos szigeten pedig még a kerékpárosokkal is számolni kell, ezeket szinte kizárólag csak a turisták használják. Ebből kifolyólag amilyen balesetet láttunk eddig, az a turisták figyelmetlenségéből és gyakorlatlanságából adódott. Tehát akinek nincs előzetes gyakorlata pl. motorvezetés terén, az ne itt kezdjen el vezetni!

A szigetek több területén is számítani kell széllökésekre, ezek értelemszerűen leginkább a motorosokra jelentenek veszélyt. Ahol leginkább számítani kell rá, az a szigetek északra néző fele: Kos szigeten elsősorban a Lambi-Tigaki-Marmari-Mastichari és a sziget közepén végigfutó úton ( Main road ) kell erre számítani, illetve még a Psalidi strand és Empros Thermi közti részen is, főleg ott, ahol élesen kanyarog az út a hegyen a sziget sarkában. Míg Rodoszon: Rodosz város-Ialyssos-Fanes-Kritinia, Monolithos-Prassonissi, Prassonissi-Gennadi és helyenként a Lindos-Rodosz város közti szakaszon is elég erős a szél. Karpathoson főként az Arkasa és Mesohori közötti szakaszon és a sziget déli részén, ahol a repülőtér is van.