Rodosz és Kos sziget

Eljött az indulás napja. Szombaton kora hajnalban terveztük a startot, hogy vasárnap estére Pireuszban legyünk. Pénteken még szuper idő volt, de a következő napokra esőt mondtak. Eleinte csak a nyugati országrészre, de később már felénk is. Csak bízni tudtunk abban, hogy felénk tényleg később lesz, illetve tévednek az időjósok. Nos...nem tévedtek. Hajnalban kiadós esőre ébredtünk, ami egy óra alatt elállt. Hurrá, akkor nem lesz gond! De volt...mert ismét nekieredt és fél óra eső után 10 perc szünet jött. Ez ment még legalább 2 órán át, ekkor már tovább nem lehetett húzni az indulást és fel kellett venni az esőruhát, amiben mint a Michelin gumiemberkék úgy néztünk ki . De ázni legalább nem áztunk. Előtte viszont még volt más izgalom is. Bár előző nap felpakoltunk a motorra, de mégis úgy döntöttünk, hogy hagyjuk a kempinget és inkább helyben keresünk szállást. Ez akkor kicsit rizikósnak tűnt, de aki mer, az nyer. Főképp, hogy így egy csomó poggyásztól "megszabadultunk": sátor, hálózsákok, matrac. Az előző este elkészített sült csirke kikerült a hűtőből és az ásványvizekkel együtt elfoglalta a helyét a motor csomagtartójában. Még sötét volt, ráadásul esett az eső mikor elindultunk, mások ekkor még az igazak álmát aludták. De mi reménykedtünk abban, hogy lassan-lassan kijutunk az esőzónából és napsütéses helyre érünk. Sajnos Magyarországon végig esett, hol erősebben, hol kevésbé. Szerencsére autópályán mentünk, így bár az időjárás miatt nem tudtunk gyorsan haladni, de sok időt azért nem veszítettünk.

A határnál nem volt semmi gond, pár perc alatt átjutottunk. A szerb részen kezdődött a totyogás, ugyanis Belgrádig építik az utat és 40 és 60km/h-s korlátozás van sok helyen. A változatosság kedvéért feloldótábla csak véletlenül van kint, tehát az ember nem is tudja, hogy honnantól veszti érvényét a korlátozás. Ügyes...Az előttünk utazók is jelezték, hogy itt fokozottabban kell rendőri ellenőrzésre számítani, ezért inkább a lehetőségekhez mérten betartottuk a sebességhatárokat. Közben az eső is elállt, így a Michelin gumiemberkékből visszaalakultunk ízirájderekké. Belgrád előtt viszont egy rendőr megállított minket. Na, ez mit akar? Mérni nem láttunk sehol, tehát majd kiderül. Nagy nehezen megértettük, hogy fentebb javítják a hidat és kerülőútvonalat javasolt nekünk, illetve az arra közlekedőknek. Mi úgy döntöttünk, hogy nem kerülünk, hanem megyünk egyenesen tovább. Ugyanis túl nagy lett volna a kerülőút, amit a rend éber őre javasolt számunkra. Kiderült, hogy ismét jól jártunk. Bár elsőre necces volt a dolog, mert a távolban hatalmas kocsisor állt és a sor eleje sem látszódott. Nos, itt épp kapóra jött, hogy motorral voltunk. Lassan, a leállósávban és a kocsik között araszolgatva előrementünk. Ott viszont egy rendőrkocsi állta el az utat. Na, gondoltuk itt a vége, fuss el véle . De nem! A rendőr kihajolt az ablakon és intett, hogy menjünk közelebb hozzá. Majd mutogatva és tört angolsággal elmagyarázta, hogy lassan át tudunk menni a hídon, majd kerülgessük ki az ott dolgozókat. Így is volt. Lassan és az ott dolgozó munkások segítségével átjutottunk a hídon. Ez a nemes gesztus mondhatom, hogy nagyon jól esett a szerbek részéről!

A további út Szerbiában tulajdonképp eseménytelen volt. A rendőrök sem háborgattak, nyugodtan tudtunk haladni. A sebességhatárokat betartottuk. Egy kisebb affér volt csupán, az egyik benzinkútnál le akartak minket nyúlni pénzzel. Ez úgy történt, hogy kártyával akartunk fizetni, de azt mondták, hogy nem működik a "telekommunikacija". Mondtuk, hogy azért csak próbálja meg még egyszer, de akkor sem ment. Azt akarták, hogy fizessünk €-al. Kérdeztük, hogy €-ban mennyi? 12 volt a válasz. Aha, jó vicc, ez pont a duplája annak, amit mi ténylegesen beletankoltunk. Mondtam, hogy ezt nem fizetjük ki. Erre nekiállt a többi vásárlóval foglalkozni, rólunk tudomást sem vett. Majd közel 10 perces sz@rakodás után már idegesen mondtuk, hogy próbálja meg ismét a kártyát. És láss csodát, most működött és a helyes árat számolta, mint az ellenőrző sms is bizonyította. Valamit motyogott a benzinkutas csaj, de nagy ívben tettünk rá. Nem jött össze a lehúzás...

Közel az eredetileg kalkulált időben elértük a Macedón határt. Itt kb. 15 perc alatt átjutottunk. Hurrá, már csak a szállásunkhoz kell eljutni Demir Kapijaba! Rendőr a Macedónoknál sem háborgatott minket, az utak viszonylag jó minőségűek, építik az autópályát, jól is haladtunk. Azért 800km csak 800km és már elég fáradtak voltunk, mire megláttuk a kihajtást Demir Kapija felé. Már azt hittük, hogy túl mentünk rajta, de ott volt az . Mivel előzetesben az interneten megnéztük a hotel weblapját, így odatalálni könnyű volt. A faluban épp valamilyen ünnepséget tartottak, gondolom, hogy a mi tiszteletünkre . Átvágtunk az ünneplő tömegen és egy laza kis földút legyűrése után bevágódtunk a hotel parkolójába. Mondhatom, hogy a weblapon látható képek egyáltalán nem hazudnak! A valóságban tényleg így néz ki és nagyon szép szállást sikerült foglalnunk. Bent ugyanolyan gyönyörű volt, mint kint. A szobák berendezése, kő és fa harmonikus egyvelegéből állt. Minden, de minden 100%-os volt. A parkolója őrzött és a reggelit megígérték, hogy 6-ra elkészítik, így nem kell arra sem várni. A szobában megvacsoráztunk, lefürödtünk és egy igazán jót aludtunk. Kora reggel kipihenve és feltöltődve vágtunk neki a következő napnak..

Mivel a görög határtól Demir Kapija kb. 50 km-re van, így ezt gyorsan megtettük. Főként, hogy forgalom sem nagyon volt. Az első érdekesség a görög oldalon ért minket. A Macedón határon pikk-pakk átjutottunk, majd a görög határőr meglátva az útlevelünket intett, hogy menjünk át nyugodtan, kerüljük ki az előttünk állókat. El is indultunk, de mivel előttünk épp valakit cincogtattak a görög vámosok és nem fértünk el, megálltunk. Pár perc múlva elengedték és mi is mentünk, persze megállított. Elkérte az útlevelünket és tört angolsággal elkezd valamit magyarázni. Mutogat a vállapjára és közben elég érthetetlenül gagyog angolul, hogy ő egy officer...és??? Nagy nehezen megértettük, hogy cigarettát és alkoholt keres nálunk. Na, azt hapsikám keresheted . Kicsit még vergődött, aztán intett, hogy mehetünk. Irány Thessaloniki! A határ után elég erős szél fogadott minket, de a hőmérséklet óráról-órára magasabb lett, de már görög földön jártunk! Éreztük, hogy jó felé megyünk és pár 100 km és elérjük Athént-Pireust, ahol felszállhatunk a komphajóra.

Lefelé menet szép sorban megszabadultunk a felesleges ruháktól, így Thessaloniki környékén már rövidnadrágban és polóban robogtunk Pireus felé. A jó pár héttel ezelőtti benzinhiánynak nyoma sem volt, üzemanyagot mindenütt lehetett kapni. Igaz borsos áron, mert 1,5€ körül volt egy liter 95-s . Szépen közeledtünk is Athén felé, közben meg jó ütemben fogyott az ásványvíz is, a 40C° körüli melegben. Mivel végig az E75-s jelzést kellett követni, ezért a térkép csak ritkán került elő. A késő délutáni órákban megérkeztünk Athénba és itt már a Pireas táblát figyeltük. Azt még megjegyezném, hogy szomorúan konstatáltuk, hogy a "Maestro" kártyát a görögök nem fogadják el, sok helyen nem tudtunk vele fizetni.

Athén hatalmas területen fekszik. Az E75-s út a közepe felé érkezik ide és több sávon ment a forgalom, de ennek ellenére jól lehetett követni az útirányt, mert szépen ki van táblázva minden. Egyszer sem kavartunk el, ebben sokat jelentett, hogy indulás előtt a ViaMichelin oldalán már megnéztük, hogy merre is kell menni. Persze élőben azért más, mint a neten böngészni a térképet. A jobbra tarts szabályt követtük lefelé menet Athénban, csak ott mentünk be a belső sávba, ahol 100%-osan egyértelmű volt, hogy merre visz az út. A görög vezetési stílus számomra már ismerős volt, ugyan nyomják neki, de egyáltalán nem agresszíven vezetnek. Ezért még bent Athénban sem volt semmi gond a vezetéssel. Amikor feltüntek a szigetcsoportokat jelölő táblák és köztük a "Dodekaniszosz" is szerepelt, akkor már tudtuk, hogy jó helyen járunk. Követtük a táblák jelzéseit és hirtelen be is kerültünk a kikötő sűrűjébe. Itt külön műsor volt megkeresni az Anek és Blue Star irodáit. Ugyanis mindkettőnek több irodája is van itt. Az egyikben csak a neten rendelt jegyeket adják ki, a másikban nem tudjuk mi folyt , de végül a sokadikban sikerült megvenni a jegyeket. Ekkor lett igazán nyugi, jegy a zsebben, most már csak várni kell az indulásig. Mivel volt még időnk, ezért én kiugrottam a kikötő környéki kis utcákba, hogy vegyek valami harapnivalót és innivalót. Nem mintha ezeket nem lehetne a hajón is beszerezni, csak ott drágább. Szerencsém volt, mert kb. 100 méterre találtam egy gyroszost és egy kis üzletet. Gyorsan vettem pár gyrost, ásványvizet és két Mythos-t. Ezeket még indulás előtt megittuk a Tanszékesek:) egészségére! Az furcsa volt, hogy a szigeteken mindenütt jelenlévő udvariasság itt a szárazföldön csak nyomokban volt fellelhető. Sok helyen flegmán és unottan foglalkoztak velünk, de ez nem nekünk szólt, itt ilyenek az emberek...A válságra sem fognám ezt rá, mert nem éreztük, hogy ennek köze lenne ehhez, inkább a lesz@rom stílus és nagy nyugalom amit láttunk.

Pireas óriási kikötő, itt aztán szinte minden náció megtalálható. Hatalmas forgatag, rengeteg gyalogos és különféle jármű igyekszik a saját kis célpontja felé. Rendőrök irányítják a forgalmat, ami sokszor áttekinthetetlen és sípszó hangja hallatszik amivel megpróbálják valamiféle mederbe terelni a tömeget.

Végül eljött az idő és mi is felszállhattunk a hajónkra. A motort szakértő kezek fogadták és profi módon rögzítették. Megmondom őszintén ettől féltem a legjobban, hogy miként fogják majd ezt megoldani, de hiba nem volt semmiben! Menetrend szerint indultunk és lassan elmaradtak mögöttünk Pireas fényei és mi belehajóztunk az éjszakába...

A hajó útközben Karpathosra több szigeten is megállt. Ezeken biztos: Ios, Santorini, Anafi, Kassos és ezután jött Karpathos. A képek Santorini szigetéről készültek.

Mivel volt időnk, így sétélgattunk a fedélzeten és közben figyeltük a rutinosabb utazókat. Volt mit tanulni tőlük, mert ők ugyanúgy mint mi, nem kabint béreltek, hanem egyénileg és rendkívül praktikusan oldották meg a pihenést és az alvást. Úgy kb. éjfélig még jobbára jött-ment mindenki, majd szép lassan bent a hajó belsejében, mivel szőnyegpadlós volt a padló, itt is és ott is fekvő és alvó embereket lehetett látni. Az igazi profik hálózsákkal és többen közülük kis matraccal, szemtakaróval felszerelkezve érkeztek, így csak leterítették a cuccot, majd mehetett a szundi.

Mi is kerestünk egy nyugis helyet és a padlószőnyegen kényelembe helyezkedve aludtunk egy jóízűt. A kikötők előtt mindig bemondták, hogy melyik állomás fog jönni, így könnyen össze lehetett kapni a csomagot és felkészülni a leszállásra. Majd egyszer csak feltünt Karpathos és bemondták a mi szigetünk nevét is és megindultunk többedmagunkkal a járművek felé.

Szépen kibontottuk a lekötözött motort, felültünk rá és vártuk, hogy kikössön a hajó. Hagytuk, hogy a rutinosabbak menjenek előre, mi szép nyugodtan mentünk utánuk és simán partot értünk. A terv az volt, hogy veszünk egy térképet és a nap hátralévő részében keresünk szállást. De mint eddig a szerencse itt is velünk volt. Ugyanis, alig pár métert gurultunk a kikötőben, megszólított minket egy idősebb úr és megkérdezte, hogy szállásunk van-e? Kiderült, hogy közelben van a panziója és javasolta, hogy nézzük meg. Már előzetesen megkérdeztük az árat és mivel elfogadhatónak tűnt, gondoltuk, hogy megnézzük. Jól döntöttünk! A kikötőtől légvonalban párszáz méterre van csupán a panzió, de mégis csendes és nyugodt részen. A tulaj papa gyalog ment fel, mi az általa megadott úton motorral. Szép kis móka volt, mert hihetelen meredek utak hálózzák be Pigadiát, Karpathos fővárosát. De végülis sikeresen megérkeztünk a Roses Studios-ba.

A szobákból ez a látvány tárult elénk, így sokat nem is gondolkodtunk, hogy kivegyük-e vagy sem...

30€ volt egy éjszakára a szoba. Kifizettük és kipakoltunk, majd a tulaj feleségének invitálására csatlakoztunk hozzájuk egy kis időre. Ugyanis mi voltunk itt az első magyarok és meghívtak minket egy üdítőre, ami speciel egy Mythos lett . Adtak egy kis sziget térképet amin a főbb látnivalók fel voltak tüntetve és elmagyarázták, hogy merre találunk nagyobb üzletet. Amiben megint szerencsénk volt, mert gyalog 5 perc alatt oda lehetett érni. Kicsit még beszélgettünk velük és kiderült, hogy ketten vezetik ezt a panziót. Az idei évük nem volt igazán jó, kevés volt a vendég, amit egyébként mi is észrevettünk. Magyarok nagyon ritkán jönnek erre a szigetre, jórészt olaszok járnak ide. Beszélgettünk még velük egy kicsit, majd megköszönve a vendéglátást lementünk a közeli üzletbe bevásárolni. Akik már jártak itt azok írták, hogy nagyobb boltok, mint pl. Kos vagy Rodosz esetében, itt nincsenek. Ez tökéletesen igaz. Bár van jópár nagyobb üzlet, de azokban leginkább csak a legalapvetőbb dolgok vannak, ami bár a fent említett szigetekhez viszonyítva szegényes, de igazából elégnek bizonyult. Árban valamivel drágábbak, mint Kos és Rodosz esetében, de nem kibírhatatlan mértékben. Bevásárlás után, gyorsan elrobogtunk a közeli strandra megmártózni a tengerben, majd visszatérve a szállásunkra megvacsoráztunk, gyönyörködtünk a kikötő és a város fényeiben, majd lesétáltunk megnézni ezeket közelebbről is.

A házaspárral folytatott beszélgetésből kiderült, hogy kb. 6,500 ember él a szigeten és ebből 3,000 Karpathosban vagy ahogy a helyiek nevezik Pigadia-ban. Ez érződött is a városkán, mert igazából csak a kikötő és közvetlen környéki pár utcában volt mozgás. Főként itt voltak az éttemek, kávézók, ide koncentrálódik a főváros éjszakai élete. Ez egyáltalán nem baj, mert mint később kiderült az egész sziget rendkívül békés és nyugodt és nagyon tiszta! Itt még a fővárosban is nyugodtan lehet pihenni, nem kell a hangos szórakozóhelyektől tartani.

Ezen a napon elindultunk, hogy felfedezzük a szigetet. Vettünk egy részletes térképet és elindultunk Pigadiaból északi irányba Olymbos felé. Ide majd csak az elkövetkezendő napok egyikén akartunk elmenni, de az odavezető útról már Legenyanya beszámolt és meg akartuk nézni, hogy mennyire rossz minőségű. Hát a fényképeken nem látszik, de gyalázatos. Előtte viszont még lementünk pár strandra: Kyra Panagia-ra

és Apela beach-re.

Ez utóbbi lett egyébként a kedvencünk, bár kavicsos, de lassan mélyül, nincsenek sokan ( bár ez más partra is igaz ) a parton van pár fa, ahol mindig találtunk árnyékos helyet. A strandolás után Karpathos északi csúcsa felé mentünk és útbaejtettük Spoa-t, ahol elágazik az út és a jobb oldali képen látható földút vezet Olymbosba. Ezt látva eldöntöttük, hogy nem a saját motorral megyünk oda, hanem egy napra kölcsönzünk egy másikat...

Spoa után Mesohori jött, ez egy nagyon kedves kis település, az egyik legszebb a szigeten. Itt is mint Karpathoson máshol, kiadó szobák sokaságából lehet választani. Ezek többségéből fantasztikus kilátás nyílik a tengerre.

Mesohori után az út lefelé vezet a sziget déli részére. Az út itt is jó minőségű, forgalom szinte egyáltalán nem is volt rajta, sokszor 15-20 perc is eltelt míg jött szembe valaki. Ezen a részen látszott, hogy valamikor nagy erdőtűz pusztított, a fák csonkjai meredtek csak az ég felé. Nagyon lehangoló látvány volt, óriási terület válhatott a lángok martalékává, feltehetően az emberi ostobaság vagy rosszindulat miatt. A képek nem adják vissza azt a pusztítást, amit a sziget elszenvedett.

Visszafelé jövet elmentünk Adia beach mellett, ide elhatároztuk, hogy még lemegyünk szétnézni. Legalább lássuk, hogy mit hagytunk ki .

Ezután még Piles jött, majd pár kisebb település és ismét Pigadiában voltunk.

Este vacsora az erkélyen, majd lesétáltunk a kikötőhöz egy kis városnézésre. Akciósan akár még macskát is vehettünk volna .

Ezen a napon Karpathos déli részére koncentráltunk. Elsőnek, a Pigadia feletti részt néztük meg. Sajnos itt némi hiányosság lesz az útleírásomban, mert ezt a helyet nem azonosítottam be. Egy kolostor és mellette egy kilátó volt, ahová Pigadia-ból eljutottunk. Majd megpróbálom másképp beazonosítani ezt a helyet...

Itt véget is ért az aszfaltozott út, így visszafelé mentünk Karpathosba. Innen a repülőtér felé mentünk tovább, hogy a déli rész strandjait is felmérjük: St. Apostoulos és Fokia beach voltak az elsők.

Majd a repülőtér felé fordultunk. Itt ezen a részen a legegyenletesebb Karpathos, nem véletlenül telepítették ide a repülőteret sem. Ami megmondom őszintén, hogy látszólag nem is üzemelt, mert egyetlen gépet sem láttunk le, illetve felszállni. A távolban egy partra futott hajó látszódott, egyszer majd megnézzük közelebbről is...

Ezt elhagyva felfelé haladtunk Agrilaopotamos felé. Itt főképp homokos partok vannak, de a hátrányuk az, hogy elég szelesek és nagy hullámok vannak emiatt. Viszont szinte senki sincs ezen a részen és szép képeket lehet készíteni.

Maradtunk egy darabig itt, kicsit megmártóztunk a tengerben, majd elindultunk Arkasa felé a hegyen át.

Itt nem csak a települést és strandját érdemes megnézni, hanem a közelében lévő ősi akropolisz maradványait is. Ezek részben a hegy lábánál, részben fenn a hegytetőn találhatóak, ahová könnyedén fel lehet jutni.

Mi ezen a napon csak a hegy lábánál található maradványokat néztük meg, de elhatároztuk, hogy egy másik nap felmegyünk a hegytetőre is...

A következő település Finiki volt. Az már természetes, hogy ez is rendkívül rendezett és nyugodt falucska, ahol minden adott a világtól való elbújásra...

Ezután már visszafelé haladtunk, a hegyen át ismét Pigadia felé. Elsőnek Menetes településen haladtunk keresztül.

Az már magától értetődik, hogy a hegytetőn álló kis település is rendkívül rendezett...A falu felett egy kis emlékhely van kialakítva, ha jól emlékszem, akkor a II-ik világháború hőseinek építették.

Eljött a nap, hogy bevegyük Olympos-t . Az első naptól kezdve amikor megláttuk, hogy milyen út vezet oda, gyúrtunk rá keményen.

Azzal kezdtük, hogy béreltünk egy motort. Sikerült is egy 200ccm-s Kymco-t kifogni, ami elég jó állapotban volt. Spoa-ig nem is volt gond, de onnan...hát az valami borzasztó. 20-25km/h-s sebességel mentünk csak, hogy kíméljük a kis járművet és ki tudjuk kerülgetni a földből kiálló vasakat és nagyobb köveket.

De hősies kitartásunkat siker koronázta és a magyar lovagok kicsit ugyan porosan, de lélekben erősen megérkeztek Olympos falai alá...A látvány valóban lélegzetelállító. Mint kicsike kis színes dobozok, úgy sorakoznak a hegy oldalában a kis házak. Leparkoltunk a városka alatt lévő kis téren és gyalog elindultunk felfedezni a települést. A képek csak részben tudják visszaadni a hely hangulatát, a zegzugos kis utcákat, a pici kis tavernákat és a gyönyörű kilátást a tengerre. Bár úgy tűnik, hogy ha valaki bemegy az utcák alkotta labirintusba, akkor onnan többet ki sem tud keveredni, de ez csak a látszat. Bár postás nem lennék itt az biztos . Amennyit lehetett azt megnéztünk, felmentünk a legfelső szélmalmokhoz is és beültünk egy kis kávézóba mézes joghurtot enni. Én már ismertem ezt Kos szigetről, de itt még diót is szórtak rá, ami még fenségesebbé tette az egyébként is ízletes finomságot.

Mikor kicsavarogtuk magunkat, elindultunk, hogy megnézzük az aszfaltozott úton elérhető településeket is. Elsőnek Diafani-ba mentünk le, ami egy kis kikötőváros. Az már magától értetődik, hogy a többi településhez hasonlóan ez is nagyon tiszta és rendezett. Több kiadó szobát és panziót is láttunk itt, ugyanúgy mint a sziget többi településén.

Itt véget is ért az út, így visszafelé mentünk Olympos felé, de útközben még tettünk egy kis kitérőt Avlona-ba. Ez tulajdonképp egy kis mezőgazdasági település, főként állattenyésztéssel foglalkoznak itt. Különösebb látnivalója nincs, de mivel nem esett messze a főúttól, így belefért az időnkbe.

Ezután a hős lovagok megkezdték a tervszerű visszavonulást Pigadia irányába . Még egyszer megálltunk és elbúcsúztunk Olymbos-tól, hogy legközelebb majd csak akkor jövünk erre, ha kész lesz az út. Addig is hagytunk egy kis üzenetet görög testvéreinknek .

Szerencsésen visszaértünk és leadtuk a mocit. A kölcsönzős ki sem jött megnézni amikor mi bevittük a kulcsot. Csak annyit kérdezett, hogy "good?" Mondtuk, hogy "good". Ok, mondta és nézte a tv-t tovább.

Ezen a napon főképp strandolás volt betervezve és azoknak a helyeknek és látnivalóknak a megnézése, amik kimaradtak az elmúlt napokban. Először is lementünk Achata beach-re, mert ezt eddig kihagytuk.

Majd ismét átmentünk Apela beach-re, mert ott pár napja találtunk egy kis kápolnát, ami a hegyoldalra volt építve. Egy kis barlang volt ott eredetileg és ennek a bejáratára építették ezt. A térkép alapján Agios Loukas-nak lett szentelve. Megkérdeztük a szállásadóinkat, de ők sem tudtak róla semmit...

Majd ezután lementünk Apela beach-re és ismét egy jót úsztunk és pihentünk a kedvenc helyünkön.

Most az utolsó napon elhatároztuk, hogy mégegyszer körbemotorozzuk a szigetet és elsősorban a nyugati oldalon kimaradt dolgokat nézzük meg. Mivel útbaesett, ezért elsőnek Pigadia határában lévő ókeresztény bazilika maradványait néztük meg.

Azért még lementünk Apela-ra is...és készítettünk pár retro képet...

Ezután benéztünk a kis kápolnába is...

Majd a túlparton Lefkosban egy ókori vízgyűjtőt néztünk meg.

Ezután lementünk Adia beach-re és megnéztük közelebbről is a kempinget és panziót. Valóban csodálatos és nyugodt helyen van, egy étterem is kapcsolódik hozzá. Lent a parton is van egy étterem és 1-2 ház van még a közelében, más semmi. Akkor is volt pár kempingező mikor mi ott jártunk. A szállásértékelő oldalamon írtam is róla, valamint képek is vannak erről a helyről--> Pine Tree Studios

Mivel az előző napokban nem mentünk fel az Arkasa melletti hegyre, ezért most ezt is bepótoltuk. Akkor elég meredeknek tűnt a feljutás, de korántsem volt az. Az egykori városból pár falmaradvány,  két vízgyűjtő és templom oszlopok maradtak fenn. Viszont onnan fentről a panoráma fantasztikus, érdemes felmenni!

Átvágtunk a hegyen és visszatértünk a panzióba. Itt összegezve az eddig látottakat, meg kellett állapítanunk, hogy Karpathos valóban egy csodálatos és érintetlen sziget, ahová biztos, hogy vissza fogunk jönni. Ha majd kész lesz az út Olymbosba . Suzi is nagyon jól szerepelt eddig, mind az ide vezető úton, mind itt a szigeten. Egy régi álmom vált valóra, hogy saját motorral jöjjek le Görögországba és a szigeteken sem kell így külön motorbérléssel vacakolni. Bár Karpathos az eddigi legszerpentinesebb sziget ahol voltam, de Suzi-nak ez egyáltalán nem okozott problémát. Sőt, mintha még élvezte is volna azt, hogy Ő az egyik legjobb moci a szigeten . Mivel a csomagokat már reggel összekészítettük, így csak fel kellett rakni a "paripára" és legurulni a kikötőbe. Mégegyszer leültünk a mólón és néztük a kikötő fényeit és elgondolkodtunk az elmúlt napokon, de belül már készültünk a következő szigetre: Rodoszra...ahová ha minden jól megy, pár óra alatt átérünk és ott is eltöltünk néhány napot...

Folyt. köv. itt : Rhodes 2010/09/05-2010/09/12