Lindos

Lindos

Lindos.jpg

Katt a kis képre...

Lindos már az i. e. III-ik évezredben lakott volt. Az i. e. X-ik században ügyes kereskedők lakták, akik többek között Egyiptommal, Ciprussal is kereskedtek, de eljutottak Spanyolországba, Franciaországba és Olaszországba is. Az Iliászban Homérosz a sziget egyik leggazdagabb városaként említi. Az i. e. X-ik században a szirtre egy Athéné istennő tiszteletére emelt templomot építettek, ami később elpusztult, de i. e. 348-ban újabbat emeltek. A település egyik fő látnivalója a fellegvár ( belépődíjas ).  Az egykori fellegvár sziklaszirtre épült, a felfelé vezető út az alatta elterülő kisvároskán keresztül vezet. A kilátás pazar, sőt fenséges! A vár alatt két oldalt 1-1 öböl, olyan tintakék és átlátszó vízzel, hogy a tengerfenéken az utolsó kavicsot is meg lehet számolni. A jobb oldali öblöt Szent Pálról nevezték el ( a monda szerint az őt rabként szállító hajó itt került viharba, a hajó felborult és egyedül ő menekült meg. Ebben az öbölben sodorta partra a tenger i. sz. 51-ben ). A johanniták az évszázadok alatt, fokozatosan fejlesztették az erődöt. 1523-ban török kézre került az akropolisz. Később az olasz uralom alatt kezdődtek meg a restaurálási munkák. A fellegvár tövében, a meredek lépcsősor mentén egy hellén falvéset látható, ami egy katonai hajó hátsó részét jeleníti meg. Ez a Lindosi Exedra, ami a Trieme hajót ábrázolja. A település másik látnivalója még, az i.e. IV-ik században épült színház, ami a szirt nyugati lejtőjén fekszik. A becslések szerint 2,000 fő fért el benne. Lindosra is jellemzőek a fekete-fehér kaviccsal ( hochláki ) kirakott udvarok. Érdemes egy kis időt szánni arra, hogy a város utcáit bejárjuk, mert rendkívül hangulatos. Az egykori városnak a becslések szerint 17,000 lakosa volt, szemben a jelenlegivel, ami ennek a tizedrésze. A másik öböl, a lindoszi strand, Rodosz sziget legjobb partjai között szerepel. Homokos és lassan mélyülő víz jellemzi. Kisgyerekkel érkezőknek is ajánlott, a parton napernyő bérelhető és éttermek is vannak. Illetve több fa ad árnyékot végig az öböl sarló alakú partja mentén. Mosdó és öltöző is van a strand közvetlen közelében.


Lindos weblapja: LINDOS-EYE

További képek: LINDOS